Pimpinella

Összegörnyedve ültem a laptopom előtt, arcom egészen közel a monitorhoz. Ujjaim a billentyűzeten nyugodtak, készen arra, hogy egy újabb sort gépeljenek. A kurzor türelmesen villogott az utolsónak beütött betű mögött.
Első fejezet, állt az üres, fehér lap tetején, szépen középre igazítva. Nem jutott semmi értelmes az eszembe, amivel elkezdhetném a történetet, amit már hónapok óta forgattam a fejemben.
De hát mi történt? Egy pillanattal ezelőtt még pontosan tudtam, mit akarok írni. Igaz a mondás, hogy minden kezdet nehéz…
Sóhajtva hátradőltem a székemben. Ez így nem fog menni. Egy kattintással letettem a tálcára a névtelen dokumentumomat. Két gyors klikk a Mozzilla Firefox ikonjára az asztalon és már az interneten is voltam. Unalmamban rámentem mindenféle rég látogatott oldalra, megnéztem miket írtak. Majd beírtam a Citromail címét. Tudtam, hogy úgy se írt senki, nem szokott levelem lenni, maximum néhány ostoba reklám levél.

Beérkező postafiók tartalma: 194 levél (5 új)
Kéretlen levelek száma: 0 spam (0 új)
Olvastam, amint beléptem a fiókomba.  Ahogy tudtam is előre, semmi értelmes levelem nem érkezett. Kettő darab a myVIP-től, ezen kívül kettő reklám, amit olvasás nélkül töröltem, de az ötödik e-mailemen megakadt a szemem. Igen furcsa volt.
Feladó: STSZSZ Téma: Ihlet tündér igénylése
Épp öt perccel azelőtt érkezett. Ihlet tündér? Az meg mi a frász lehet? – gondoltam kíváncsian, így rögtön ráklikkeltem. Amint betöltötte a lapot, láttam, hogy egy beszkennelt, megsárgult levelet tartalmaz a furcsa üzenet.
Tisztelt Rónyai Viktória Krisztina!

- Na álljunk csak meg egy pillanatra! Honnan tudják a nevem? Talán előzőleg regisztráltam erre a honlapra csak nem emlékszem rá és ez valamilyen hírlevél? Inkább tovább olvasom.

Nagy az alkotás vágya és kevés az ötlet? Esetleg sok az ötlet, de nem tud vele mit kezdeni? Nem tud belevágni első regényének megírásába?
- Hát ezt meg honnan tudja…?
Ez esetben önnek való a Segítő Tündérek Szociális Szervezete különleges és vadonatúj, igénybe vehető szolgáltatása, különösen művészek és egyéb, alkotni vágyó személyek részére.

Speciális programunk keretében lehetősége nyílik arra, hogy egy ihlet tündérünket, (akit az ön kérdőíves válaszai alapján küldünk Önhöz) elküldjük önhöz, ez által jó esetben még családtaggá is válhat, miközben egy újabb ötleteket biztosít a sikeres alkotáshoz.

Amennyiben úgy gondolja, hogy programunk keretében szeretne egy ihlet tündérre szert tenni, kérjük, szíveskedjék a lentebb látható adatlapot és kérdőívet hiánymentesen és a valóságnak megfelelően kitölteni, majd elküldeni az ihlettunder@fenyposta.hu címre.

Adatlap

Neve:
Születési dátuma:
Lakcíme:
Mobilszáma:
E-mail címe:
Munkahelye, ill. munkája:

Kérdőív

1. Néhány mondatban jellemezze saját magát! (belső tulajdonságai, érdeklődési köre, kedvenc zenéje/filmje/könyve stb.)

2. Milyen ágon illetve milyen témában szeretne alkotni leginkább?
3. Kérjük, írja le az önnel egy háztartásban élők nevét és egyenként jellemezze őket!
4. Tart Ön otthonában háziállatot? És ha igen, jellemezze (őket)!

5. Hanyadik emeleten található szobája illetve szobája ablaka melyik égtájra néz és miről ismerhető fel leginkább?

Végül a pecsét, mellette a kibetűzhetetlen aláírás, alatta pedig a nyomtatott formája: Gyöngyharmat Ibolya, igazgató.
Ez csakis egy virtuális nevelde lehet, kétséget kizárólag – gondoltam, nevetve a furcsa kérdéseken. – Baj már csak nem lehet belőle…

Így elkezdtem kitölteni a furcsa jelentkezési lapot a „programba.” A kérdőívben mindent nagyon részletesen leírtam. Majd mikor elkészült, vég néztem még egyszer, kimásoltam az egészet, ráklikkeltem a „Levél írása” ikonra, beillesztettem, a címzetthez pedig beírtam az ihlettunder@fenyposta.hu címet.

- Csak aztán nehogy kitörje az ablakot, amikor megérkezik – nevettem magamban.
Még egy kattintás a „Küldés” gombra és már útjára is bocsátottam levelemet.

Rápillantottam a számítógép mellett álló, piros színű órára. Már este tíz óra volt és már igen csak álmos voltam, majd leragadt a szemem. Két ásítás között arra jutottam, hogy majd másnap elkezdem írni az első fejezetet. Jobb esetben éjszaka meg is álmodom.
Lecsuktam a laptopot majd felvettem a fehér színű, fekete csipkével és vidám, színes mintával díszített Hello Kittys hálóingemet.
Szerencsére még csak péntek volt, és előttem állt még az egész hétvége.

Vasárnap délután öt órakor fejeztem be a leckémet rekordidő alatt. Január lévén már sötétség borított mindent. Nem kívántam nagyon a hétfőt, főleg, hogy fizika óránk is lesz, hogy csak a legrosszabbat említsem…
Bepakoltam az iskolatáskámba a másnapi órákhoz szükséges holmimat majd félre is raktam. Nem akartam a másnapra gondolni.
Lelkesen megnyitottam a „Névtelen1” nevű World dokumentumomat. A kurzor türelmesen és várakozóan villogott. Átolvastam a szombaton szenvedések közepette megírt néhány sort. Tudtam, hogy szörnyű lett és még nekem sem tetszett, így nagyon elkeseredtem. Két zárójel közé raktam az egészet, a végére pedig odabiggyesztettem egy kérdőjelet.

Nem is erőlködtem tovább, úgy ahogy volt, lecsuktam a gépet és az ágyamra vetettem magam. Elővettem egy elkezdett könyvet, kinyitottam a könyvjelzőként üzemelő papír fecninél és olvasni kezdtem.
Már egészen a történet végénél jártam, amikor halk kopogásra lettem figyelmes. Eleinte nem törődtem vele, de még néhány perc múlva is hallható volt a furcsa zörej. Felpillantottam a könyvből s tekintetem egyből az ablakomra vetődött.
Egy zölden világító, mozgó valamit vettem észre!
Azonnal felpattantam és odamentem. Innen jött a kopogtató hang. A sok üvegfestékes matrica között kilestem.

Egy apró arcot láttam magam előtt. Ijedtemben egy lépést hátrébb ugrottam.
Hogy túl voltam az első riadalmon visszatért a bátorságom. Megmarkoltam a kilincset és kinyitottam az ablakot. Azonnal megcsapott a fagyos téli levegő, aminek hatására lúdbőrzeni kezdtem.
A márványszerű ablakpárkányon egy pici lény álldogált, mellette kettő – még nála is kisebb méretű - bőrönd. A világító pöttöm idegen 8-9 cm-nél nem lehetett magasabb.
Közelebb kellett hajolnom hozzá, hogy jobban szemügyre tudjam venni. És bár szemüveges révén nem túl jó a szemem, de szemüveggel az orromon elvileg tökéletesen kell látnom.
A lényecske egy lány volt, fején csukja, nyakánál nagy masnival megkötve, alatta pedig a köpeny. Köpenye aljánál kikandikált zöld színű fodros szoknyája vége. Vékony lábait vastag, színes harisnyába bújtatta. Lábfején kunkorodó végű furcsa topánka díszelgett.
A csukja alól vörösesbarna, hullámos tincsek kandikáltak ki. Ovális, megnyúlt arcát szeplők borították, mandulavágású szemei élénk zölden csillogtak. Homlokát néhány drágakő díszítette, mintha úgy hozzátartozna, akárcsak a szemöldöke. Fülei igen megnyúltak és hosszúak voltak. De legfeltűnőbbek mégis a szárnyai voltak. Olyasmi, mint amit a pillangókon szokás látni, csak sokkal szebbek, mintásak, kissé áttetszőek s csillámpor díszíti őket.

- Üdvözlöm, a nevem Pimpinella – nyújtotta felém a kezét. Zavaromban a kisujjamat nyújtottam, mire Ő mindkét apró praclijával lelkesen megrázta azt.
Megismerkedésünk után Ő ismét felkapta a két bőröndjét és a nyitott ablakon keresztül berepült a szobámba. Láttam a kis arcán, hogy kissé meghökken a nagy rendetlenség láttán, ami a helységben uralkodott.

- E… elnézést, de nem vártam vendéget… - dadogtam.
Látogatóm a „nem vártam” résznél egészen elszontyolodott.

- Ön Rónyai Viktória Krisztina, Érden él, szobája ablaka egy sárga ház második emeletén található és délnyugatra néz – hadarta.
- Igen, így van – nyögtem ki.
- Akkor jó helyen vagyok. Nem értem, mi a probléma? – rezegtette meg türelmetlenül csillogó szárnyait.

- Hát… izé…
Mit is mondhattam volna? Egy tündérrel beszélgettem!
- Egy nappal később számítottam önre – mondtam végül.

Pimpinella arcára ismét visszatért a vidám mosolya.

- Á, értem. Így már minden más. Remélem, jól ki fogok jönni Önnel…
- Ha már itt tartunk, nyugodtan tegezhetsz. Csak 15 vagyok – mosolyogtam rá.
- … Veled. Nos – nézett körül – hol fogok lakni?
Látva némaságomat ismét megszólalt:
- Beérem én egy régi babaházzal is…
- Nem volt babaházam – válaszoltam feszengve.
- Ó! Milyen gyerekkorod volt neked? Hát akkor… - nézett körül újra. Míg végül szeme megállapodott egy kis fonott kosáron, aminek alacsonyak voltak az oldalai és kissé elnyújtott deltoid formája volt, magasan lévő füllel.
- Az ott tökéletesen megfelel a célnak – bökött rá hosszú ujjaival.
Azon nyomban ki is pakoltam minden kacatot, amit benne találtam. Előkerestem néhány párnát meg takarót, amit még a nagymamám vart a babáimnak és szépen kibéleltem vele a kosarat. Pimpinella lelkesen odarepült, bőröndjeit új ágyára pakolta.

- Köszönöm, nagyon tetszik.
Miután szépen elpakolta a holmiijait és elrendezkedett új lakhelyén villanyt oltottunk - habár ő még ezután is világított – és újdonsült szobatársammal együtt mély álomba szenderültünk.

Másnap délután ihlet tündérem, Pimpinella segítségével sikerült elkezdenem és megírnom regényem első fejezetét. És azóta is újabb és újabb történetek megírásánál segédkezik nekem. Munkatársam és egyben jó barátnőm.

THE END